3 perc olvasási idő

Nem bántam meg, hogy elengedtem a félmaratont néhány hete. Ez a futás számomra az örömről, tájról szólt. Igazi panorámafutás volt.

Reggel, gyors egyeztetést követően Mariann (akinek történetét itt olvashatjátok) és a párja vitt el Nagymarosra. Ők is a 12 km-es távot célozták meg. Nem jártam még itt, és ez kis város azonnal magával ragadott. Az utcákat, Fő teret futók százai árasztották most el. A piacon megannyi házi finomság illata csalogatta az odalátogatókat, olyan mondatokat kicsalva, hogy majd futás után veszünk ezt is, azt is.
A néhány száz méterre lévő partról már hallani lehetett a buzditó zenéket és a kommentátor szavait. Gyors belemegítés után megvárva a félmaratonisták startját mi is elfoglaltuk a rajtzónát.

Ez most egy olyan futás volt, ahol nem szólt zene a fülemben. Csak a tájra figyeltem és a futásra. Kb. egy kilométerrel a rajt után elhagytuk a várost, folytatva a bicikli utat Zebegény felé. A buzdítás hangját felváltotta a cipők koppanása. Az egész táv hasonlított a maratonra, (amiről itt olvashattok), itt is a folyó mellett haladtunk. Közben az elsuhanó vonatok kürttel buzdították a futókat.

Az első hat kilométert picit nehezebbnek éreztem. Így, hogy nem szólt a fülemben zene, jobban előtérbe helyeződött a fáradtság, a lépések, a légzés. Ám a 6 kilométeres fordító után, mintha szárnyakat kaptam volna. Beálltam egy megfelelő tempóba és bámészkodva róttam a visszafelé tartó kilométereket.
Egy isot ittam a felénél és már korábban is tapasztaltam, hogy hajlamos vagyok 10 kilométer felett eléhezni. A 11. kilométernél éreztem, hogy a vércukrom esik és némi szédülést is tapasztaltam, de nem volt vészes. Szóval a jövőben erre figyelnem kell.
A cél előtti pár száz méteren már mindenki hajrázott mindenkinek. Jól esnek ilyenkor ezek a szavak. A célt átlépve máris a nyakunkba akasztották ezt a gyönyörű érmet. éremMajd egy alkoloholmentes Sopronival máris pótoltam az elégetett kalóriák egy részét.

Külön öröm volt, hogy futam előtt, közben vagy után láttam ismerős arcokat vagy beszéltünk, akiknek ismeretségét a futásnak köszönhetem, de még nem találkoztunk.

Ez az első negyed év, a felkészülés az elengedést tanította nekem. Megmutatta a gyengeségeimet, erősített az erősségeimben. Ezeket tudomásul véve haladok tovább.
Kicsit hiányérzetem van azért, mert a félmaratoni táv még további helyszíneket mutatott volna a Dunakanyarból, ezért úgy tervezem, hogy ősszel visszatérek és LefuTom.

 

Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre, mert felborulsz. Haladni csak úgy lehet, ha az egyik pedált nyomod, a másikat elengeded. Nyomás és elengedés együtt: ez a haladás titka.
Bruce Lee