5 perc olvasási idő

Hétvégén haza utaztam. Egyrészt régen is voltam, másrészt pont láttam, hogy vasárnap lesz a Miskolci Barátság Maraton különböző távokkal. Semmiképp nem akartam kihagyni ezt a versenyt, hisz gyerek- és tinédzserkoromban ezeken az utcákon jártam nap, mint nap.

Szombaton gyönyörű idő volt, 16 fok, pulóverben lehetett kint lenni. Vasárnap viszont jött az eső. Busszal utaztam be Miskolcra és bizony már esőben gyalogoltam a verseny helyszínére. Vittem magammal egy túradzsekit, ami vízálló, viszont már leizzadtam, mire odaértem. Így némi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nélküle futok majd (mint a nagyok ? ).
Van már azért összehasonlítási alapom, igaz itt Pesten eddig csak nagy futóversenyeken vettem részt. Itt hatalmas a hangulat. Miskolcon nem volt éppen a tetőfokán a szervezés sem, kicsit úgy éreztem.
A maratoni  és az 5.27 km-es táv versenyzői egyszerre indultak. A maratonisták 8 kört mentek ezen az útvonalon, míg mi csak egyet. Fél óra volt a rajtig és ruhatár, csomagmegőrző nem volt, nem működött, nem jött senki. Ez azért már néhány megjegyzést szült. Majd 20 perccel a rajt előtt lett egy csomagmegőrző, ami abból állt, hogy egy lapra ráírták a rajtszámot, majd felakasztották az adott ruhadarabot vagy letették a táskát, viszont semmi bizonylatot vagy ellenőrző szelvényt nem kaptunk. Végül is a rajtszám volt a bizonylat ?

Valahogy olyan nehezen ment minden. Míg itt Pesten rajt előtt 15-20 perccel már tele volt a rajtfolyosó, Miskolcon alig akartak beállni az emberek, pedig ott melegített be mindenki a folyosó mellett. 5 perccel a rajt előtt szóltak ránk, hogy most már azért álljunk be. Az eső már szépen esett ekkorra.
És rajt.
A rajt-cél vonalat elhagyva a nézők  hangja egyre halkabb lett. Olyan csend volt az egész kör alatt, amit máskor nem tapasztaltam. Csak a lábak tócsába csapódását lehetett hallani. Néhány út levolt zárva, így autók sem zavartak.
Nagy élmény volt elfutni a volt gimnáziumom előtt. Elfutni a sétáló utcáig majd ott is egészen a színházig. A színháznál megállították a villamosokat, hogy áthaladjunk a síneken, ahol is bekanyarodtunk a Déryné utcába. Emlékek jöttek elő, hányszor ültünk ott valamelyik teraszon. Majd befutottunk a Színház Kertbe megkerülve egy középiskolát és elfutottunk a plázáig. Itt egy hosszú egyenes és emelkedő! rész jött. Mint eddig minden versenyemen, most is az volt bennem, hogy nem gyalogolhatok, nem azért jöttem. Így összeszedve magam, de végigfutottam az emelkedőt.
Még egy kilométer volt hátra. Az eső már kezdett néha a zavaró kategóriába befurakodni. A fejem elázott és a víz befolyt a szemembe, de közben izzadtam is, így valamilyen fura sós elegyet sikerült a szemembe dörzsölni, akárhányszor odanyúltam, hogy letöröljem a vizet.
Nyári futócipőben voltam, ami nagyon jól szellőzik és nem minden tócsát tudtam kikerülni. Így ha jobb lábbal a tócsába léptem, az oldalra kicsapódó vizet a bal lábammal szépen fel is itattam. Majd fordítva.
Kb. 800 méter lehetett hátra, amikor befordultunk az utolsó hosszú egyenes részbe a célegyenes előtt. Láttam a végét, hogy megint emelkedni fog, nem is kicsit. Vitatkoztam magammal, hogy most mit csináljak. Tényleg nem gyalogolhatok, nem ezért jöttem. Beálltam egy tempóba és elindultam. Közben többek inkább gyaloglásba mentek át. Azért ez kicsit demoralizáló, hogy ha ő gyalogol én miért ne tehetném. Nagyon elszántam magam, nem fogok gyalogolni azért sem. Volt egy kb velem egykorú leány, aki gyalogolt, futott, gyalogolt, futott. Egymást előzgettük, aztán mégis a gyaloglást választotta.
Szinte már fújtattam a végén, de futólépésben elértem az emelkedő tetejét. A rendezők gondolom látták rajtam, hogy megviselt ez az egész és bíztattak, hogy már nincsen sok hátra. Valóban nem volt, 300 méter körül. Érdekes, hogy amikor meglátom a célkaput, mindig előjön valamilyen rejtett energia és rákapcsolok. A 33. percben jártunk, azt hittem lassabb leszek, így a vége 32:28 lett. Lassan, de biztosan közeledek a bűvös 30-as számhoz.

Összességében jó érzés volt ezeken az emlékekkel teli utcákon futni és esőben futásnak is megvan a maga feelingje. Büszke voltam magamra, hogy most sem tettem egy gyaloglépést sem és az emelkedőre is felfutottattam magam.
A lehető legkezdőbb futó vagyok, így nem csodálkoztam, hogy nincs semmilyen védőruhám eső ellen. Így a következő időszakban az ilyen ruhák beszerzése lesz az egyik feladat.
A másik pedig az erő és gyorsaság növelése, amit úgy gondolok, hogy jobban beindítja a zsírvesztést.
Terveim szerint a Zúzmara Félmaraton 5 km-es távját januárban már 30 perc alatt fogom futni, mínusz IKSZ kilóval.

20161016_120359