5 perc olvasási idő

2017 áprilisát írjuk. Lefutottam az első félmaratonomat, amit igazából idén ősszel akartam. 12 hetes edzésterv, lemondások, mínuszok, kemény edzések és meglett az eredménye.

Amikor elkezdtem az edzéstervet, még javában mínuszok verdesték az ablakot. Így, hogy egész télen kint edzettem, már kezdett egyre rosszabbul esni a 0 fok alatti futás. Ám ennek is megvolt az előnye, a hőháztartásom és az immunrendszerem nagyon sokat erősödött.
Ahogy melegedett az idő, a távok is egyre jobban nőttek, a terhek egyre nagyobbak lettek a vállamon – gondolok itt arra, hogy a keresztedzéseken is egyre nagyobb súlyok lettek megmozgatva.

No, de maga a verseny… Nagyon izgatott voltam már az előtte lévő napokban. Aznap reggel a szokásos reggelit ettem, zabkása fehérjével, némi magokkal, asztalt gyümölccsel. Mindez 7 óra magasságában történt. Aztán elindult a fel-alá járkálás a lakásban. Nagyon mentem volna már. Közben telefonálás, megnyutatás, biztató szavak rámondása a fülemre.

A trolira már zenével a fülemben szálltam fel. Nem nagyon tudtam kifelé figyelni, csakis befelé. A helyszínre érve, gyors átöltözés és csomag leadása után még kaptam egy telefont, aminek a szavai végigkísértek az egész táv alatt. Hihetetlen milyen erővel bír egy-egy szó, amikor szeretett személytől halljuk.
Amikor a rajtzónába beálltam, egyszerűen már semmire tudtam koncentrálni, csak a futásra. Hiába beszéltek a mikrofonba, hiába szólt zene, semmit nem érzékeltem belőle.

10 perc telt el, mire a mi zónánk elstartolt. Jó pár száz méternek el kellett telnie, mire annyira felszakadozott a tömeg, hogy a tempómban tudjak futni. Az Andrássy útra térve szépen kihúzódtam bal szélre és ott futottam. Az első kilométer megtétele után egy Humor Harold elkiabálta magát, hogy már csak 20 kilométer! Remek! 🙂
Élvezem a futást olyan helyeken, ahol a hétköznapokon nem tehetem meg. A Lánchídon átfuni, majd a Várkert Bazár előtt fel egészen az alagút bejáratáig és azon keresztülmenni. A rakpartra érve, ahol végeláthatatlan, színes futókavalkádot láttam magam előtt, éreztem azt, hogy jó helyen vagyok és élvezem azt, amit csinálok, mindenféle nehézség ellenére. Ez az a sport, ami a lelkemmel harmonizál.
Ezen a hosszú egyenes szakaszon azért hátra-hátranézegettem, hogy vannak-e még mögöttem és hogy látom-e a buszt. Azért ez egy csöpp félelmem volt, hogy olyan lassú leszek, hogy fel fog venni a busz. Ám szerencsére tömeget láttam és buszt még a távolban sem. A 11. kilométernél volt visszafordító, amikor is az alsó rakpartról a felsőre haladtunk tovább. Ott, némi futás után láttam a buszt, amit kb. két kilométerre lőttem be magam mögé. És még a fele táv hátra volt…

A Szabadság hídon átérve, lefutva a rakpartra éreztem először, hogy húú, még azért jócskán van hátra. A 15. kilométernél járhattam. Szintén hosszú, egyenes szakasz a rakparton, a nap nagyon tűzött végig hátulról. Ahogy kiértünk a felüljáró elé jött a fal. Belegyalogoltam a futásba. Minden porcikám a futás ellen volt. Te jóó éég! A felüljáró után, márcsak tényleg néhány kilométerre a céltól azért még voltak megpróbáltatások. Lejtő-lejtő hátán. Még az utolsó kilométerben is! És ráadásul felfelé.
Összeszedtem még minden erőmet és ha lassabban is, mint az elején, de befutottam.
Életem első félmaratonja.

Rám tört a boldogság, öröm, fáradtság, fájdalom vegyes érzelemhalma. El sem hittem, hogy mi történt. Jó néhány órának el kellett telnie, mire tudatosult bennem, hogy tényleg lefutottam egy félmaratont.
A város alattomos olyan szempontból, hogy tele van lejtővel, amit a járművekből nem érezni, így viszont nagyon is. Sokat kivettek belőlem.
A következő hosszú távú felkészülésemet már nem a szigeten fogom végezni. 5-10 km futására alkalmas, de ilyen táv és mértékű terhelésnél szerintem nem nyújt elég táptalajt. A rekortánt is betonra vagy terepre fogom cserélni. A várost oly gyönyörű hegyek veszik körül, így be fogom futni őket. Szükségem van a plusz terhelésre.

Igaz, hogy három hét telt a verseny óta, ám olyan nyugalmat érzek, úgy mindennel kapcsolatban. Mérföldkőnek érzem az életemben mind a felkészülést, mind magát a versenyt.
Megszerettem a hosszútávfutást, az életem részévé vált (mással együtt).

A következő célomat is hiszem, hogy LefuTom.