5 perc olvasási idő

A maraton után nem találtam a helyemet. De úgy kb. semmiben sem. Hiába volt ott ugyanúgy a napi rutin, edzések, futások, de mégis űrt éreztem. Jó másfél hónapnak kellett eltelnie, mire kezdtem visszatalálni önmagamhoz. A párom összeállított egy edzéstervet, ám mielőtt ez bekövetkezett volna, némi lelki teher következményeként az evés “nyújtott vigaszt”. Így néhány kiló újra felszaladt.

Nem rohanok ennyire előre. Picit visszaugrok.
A maraton után, ahogy eltűnt a mindennapjaimból az a fajta vezérfonal, amit a felkészülés jelentett, űr költözött a napokba. Érdekes az emberi elme. Abban a 13 hétben, ami a felkészülést jelentette, minden más eltörpült. Tisztában voltam vele, hogy egyes lelki megpróbáltatások fel fognak erősödni, hogyha nem lesz ennyire lekötve minden idegszálam. Hisz abban az időben minden porcikám életem első maratonjára fókuszált.

Aztán ahogy lement a verseny, jót tett az egy hét pihenés. Ezután az egy hét után még eltelt újabb négy hét és hopp, mint veszek észre, szűknek érzem a nadrágot a hasamnál, feszül a combomon.

Csalódott voltam…

Amit eddig leadtam, egy részét visszaettem. És nemcsak a nadrágon éreztem meg, a futáson is. Jó néhány másodperccel nyúltak meg a kilométereim. Nem éreztem topon magam. A párom persze mellettem volt és van. Köszönöm innen is. Nem azt erősítette bennem, hogy igen, mit csináltam, hogy hagytam el így magam, hanem mellém állt és megoldásokat kerestünk. Összeállított egy edzéstervet, amiben erősítés és futás is szerepel. Így most ezek teszik ki a napjaimat edzés terén, hogy a következő felkészülésre még jobb formába kerüljek, mint előtte voltam.

De ez nem volt elég

Kezembe vettem egy könyvet, (köszönöm DóriTudatos életmód, hogy mindig megosztod az olvasott könyveidet 🙂 ), ami eléggé elgondolkodtatott. Az éhes lélek gyógyítása
Mint már oly sokszor leírtam, sosem voltam könnyűléptű. Az, hogy mindig is súlyfelesleg volt rajtam az már “csak” a következmény. A külső tükrözi a belsőt. És itt nem arra gondolok, hogy rossz ember az, aki túlsúllyal küzd, hanem, hogy igenis ezek olyan otthonról hozott, vagy azóta létrehozott lelki terhek, amik kompenzálására az étkezést használtam. 

Olvasva a különböző lelki éhségekről, automatikusan húztam párhuzamot a saját életemmel és elgondolkodtam, hogy ez nálam hogyan csapódik le. Az éhség, mindig valamilyen hiány felbukkanására utal. (Félreértés ne essék, nálam ez a hiány nem az edzésterv kiesését jelentette. Pusztán a fókuszom másra irányult és szembe kellett néznem néhány dologgal.) Ez az éhség nem  fizikai. A könyv szépen felsorol nyolc éhség fajtát, amit sok esetben evéssel kompenzálnak. Olyan, mint ingeréhség, kapcsolatéhség, elismeréséhség, szexuális éhség, strukturálási éhség, cselekvési éhség, produktivitási éhség, szeretetéhség.

Amit megmutatott a könyv és elgondolkodtatott azt mind számba vettem (megettem 😀 ) Ami miatt “éhséget” éreztem azt élményekkel, cselekvéssel töltöttem/töltöm fel. Szépen rávilágít a könyv szerzője, hogy ez a rengeteg fogyókúrás tipp, diétás csodaszer csak a tüneteket csökkentik. A probléma nem fog megszűnni. A probléma a lélekben gyökerezik, amire kézzel fogható gyógyszer nincs. Muszáj szembenéznünk magunkkal és amin lehet változtatni. Hogyha szükséges, ne szégyelljük külső szakember segítségét kérni.

Két dologra mutat rá a könyv

Amik alapvetőek az életünkben. Az egyik az evés, a másik a kapcsolatok. És most itt a szerző gondolatait osztom tovább:

Hajlamosak vagyunk rá, hogy természetesnek tekintsük mindkettő megfelelő működését. […] “Egy problémával küzdő ember kapcsolata is problémás lesz.” És akkor máris megfordíthatjuk az állítást: egy egészséges, jól működő ember egészséges, jól működő kapcsolatokat alakít ki és tart fenn. Hiszen az életed fontos területei köszött oda-vissza kölcsönhatások működnek.

Az egészséges ember tiszteli önmagát. Ezt a tiszteletet elvárja és meg is kapja a környezetétől, vagy ha nem, akkor odébbáll. Egy egészséges ember ismeri a saját testi-lelki igényeit, és ezt megfelelő módon képes a környezete tudomására hozni. […]

Egy egészséges ember életében összhangban vannak az érzések, a gondolatok és a cselekvés. Ha a helyzet cselekvést kíván meg, akkor cselekszik, és nem gondolkodik vagy őrlődik, ha viszont együttérzésre van szükség, akkor nem akarja megmondani, mit tegyen a másik.

Minden hatással van mindenre. Jó ezt megtapasztalni mindig. híd LefuTomAz, hogy most visszaléptem kettőt úgy értelmezem, hogy szükséges a fejlődésemhez. Van valami, amit az “előző körben” nem tanultam meg, ezért az Élet újra elém tette, hogy tanuljak, ismerjek fel, megoldjak. Kezdek is rájönni, hogy mi az, amit mélyítenem kell. Így ezzel a tudattal haladok tovább. Mert tudom, hogy LefuTom…